Az első Anyák napja, amikor te leszel a „Főhős”

Emlékszem, az első anyák napján csak ültem a nappali közepén, kezemben egy bögre már régen kihűlt kávéval, és néztem a fiamat, ahogy alszik. Nem volt nagy ünneplés, nem voltak versek, hiszen még beszélni sem tudott. Mégis, abban a csendben éreztem meg először a súlyát annak a szónak: Anya.

Már nem én voltam az, akit kézen fognak. Én lettem az a kéz. Én lettem az otthon, a biztonság, az illat, ami megnyugtatja. Három gyerekkel később is elszorul a torkom, ha erre gondolok. Mert az anyaság első éve nem a csillogásról szól, hanem a halk felismerésekről az éjszaka közepén.

Hogyan őrizd meg ezt az érzést? Sokszor csak a fáradtság marad meg az emlékezetünkben. Ezért fontos, hogy néha megállítsuk az időt.

• A pillanat, ami nem illan el: A Poronty Place fotóstúdiót azért hoztuk létre, hogy legyen egy hely, ahol nem a rohanásé a főszerep. Ahol az első anyák napi összebújásotokból örök emlék lesz. Olyan kép, amin látod magadon azt a puha, féltő szeretetet, amit talán a tükörben észre sem veszel a mindennapok alatt.
• A sorok, amik megtartanak: Én minden évben írok egy levelet a gyerekeimnek. Amikor még kicsik voltak, Az első két év babanaplójukba jegyeztem fel mindent, most pedig, hogy a legkisebb is oviba készül, a Cseperedő naplója lett az új kincsünk. Leírom, milyen volt az illatuk, mi volt a legnehezebb aznap, és miért vagyok hálás.

Ez a nap nem a virágról szól. Hanem arról a láthatatlan fonálról, ami örökre összeköt titeket.