Amikor a harmadik gyereknél sem megy simán az óvodakezdés

Amikor egyszerre indul az iskola és az óvoda

Egy nappal az óvi első napja előtt kezdte az iskolát a középső fiam. Két mérföldkő, két gyerek, egy hét, és ott álltam mind a kettőnél, de úgy éreztem, egyiknél sem vagyok jelen százszázalékosan. Annyi érzés és tennivaló futott át rajtam egyszerre, hogy nem tudtam megállni és tudatosan átélni egyiket sem úgy, ahogy szerettem volna.

Ha te is éreztél már ilyet, amikor egy fontos pillanat közben inkább csak túl akartál lenni rajta, tudom, milyen az.

Amit a hétvégén pótoltam

Szombaton leültem a naplókkal. Elővettem a mérföldkő-kártyát, amit az ovi első napján lefotóztam, kinyomtattam, beragasztottam. És valami furcsa dolog történt: amikor beragasztottam azt a képet, újra átéltem azt a pillanatot, sokkal jobban, mint élőben.

Nem azért, mert utólag hozzáköltöttem volna bármit. Hanem mert végre volt tíz percem, amikor nem kellett közben másra figyelnem. Csak az a kép, az a nap, semmi más.

A napló nem arról szól, hogy azonnal mindent leírj

Ez az, amit a legtöbben félreértenek a naplóvezetésről: azt hisszük, csak akkor ér valamit, ha ott, a pillanatban tudjuk rögzíteni. Pedig sokszor pont fordítva van. A kép, a kártya, az üres oldal megvár. Amikor végre van kapacitásod leülni vele, akkor adja vissza azt, amit élőben nem tudtál teljesen befogadni.

A Cseperedő naplóban pont ezért van két nyomtatható mérföldkő-kártya, az első és az utolsó óvodai naphoz. Nem azért, hogy aznap este mindent tökéletesen megörökíts, hanem hogy legyen mihez visszatérned, amikor lesz rá öt-tíz perced.

Ha most kezdődött nálatok az óvi vagy a bölcsi, és úgy érzed, nem sikerült úgy jelen lenni, ahogy szerettél volna, ez teljesen rendben van. A pillanat nem múlik el nyomtalanul, csak épp nem élőben kell teljesen átélned.